Reformáció emlékünnepség

Dr Virág Sándor előadása

Balatonmáriafürdő reformáció emlékünnepség.

Az idei évben is megünnepeltük a Reformációt. Az 500 évforduló alkalmával az ünnepi műsort Zeneakadémiáról érkezett vendégeink adták:

Horti Lilla és Virág Emese.

Dr Virág Sándor a hugennottákról, a reformáció és ellenreformáció viharos századairól és a mai keresztyénüldözésről tartott vetített képes előadást, majd Isten Igéjét Halász Noémi olvasta fel.

Imával és a Himnusz eléneklésével zártuk rendezvényünket.

A gyerekek külön teremben játszhattak közben.

Jövőre is találkozunk a Bél Mátyás Konferencia- és Rendezvényközpontban.

Felnőttkonfirmáció

Felnőttkonfirmáció

Felnőttkonfirmáció a gyülekezetben.

A Gyülekezet leválása óta az első konfirmációt ünnepelhettük október utolsó vasárnapján.

A konfirmáció szó megerősítést jelent. Három bátor fiatal asszony vállalta, hogy hitvallást tesz Jézusba vetett hitéről és gyülekezethez tartozásáról a gyülekezet színe előtt.
Örülünk annak, hogy szolgálatukkal, jelenlétükkel, áldozatkészségükkel erősítik a gyülekezetet. Isten hozta őket!

Gyülekezeti Lakoma

Parti party

„Hát én még ilyenről nem hallottam, pedig régóta református vagyok” Tamás

„Nagyon jó választás volt a helyszín, magával ragadó a vendég lelkipásztor, és nagyon finomak az ételek! És persze együtt voltunk!” Angéla

„Úgy éreztem, mintha nem az istentisztelet költözött volna a stradra, hanem a strand változott volna istentiszteletté.” Dávid

„Életem legjobb istentisztelete volt: volt PIZZA” Robi

 

A Bélatelepi strandon pünkösd hétfőn szokatlan társaság hívta fel magára a figyelmet: a Református Gyülekezet apraja-nagyja kivonult, hogy a szabad ég alatt hallgassa Isten Igéjét, majd utána grillez